Tudatos Szülők program (2025. Február)

2025. február 20-án, a Tudatos Szülők program sorozaton belül egy nagyon fontos téma került ismét a középpontba. Ez a téma Vanda Gábor-Vígh segítségével került bemutatásra. Általa kaptunk ma képet arról,hogy mit is jelent valójában az iskolai bántalmazás. Egy tartalmas, információban gazdag előadásban volt részünk a Hamvas Béla Városi Könyvtár Tiszaújváros-ban.

Előadás (2024. December)

2024. december 10-én, nagyon fontos téma volt a fókuszában a könyvtárban megtartott előadásunknak. Kirsch Nóra pszichológus,aki saját maga is érintett volt korábban, az evészavarokról és a testképzavarról beszélt nekünk. Az előadás interaktív volt, sok kérdést tettek fel a jelenlévők. Nóra könyveket is ajánlott nekünk a témával kapcsolatban! Tartalmas és hasznos volt mindenki számára!

Tábor (2024. Augusztus)

2024.08.12-16 között Kisecseten voltunk. Az ott töltött napok alatt megtudtuk, hogy a méhek hogyan segítenek nekünk a mindennapokban. Korongozhattunk és szebbnél szebb alkotások születtek. Nagyokat sétáltunk, még Kisecsetről is kimentünk. Nem hagytuk ki a játszótereket, azt, hogy útközben állatokat simogassunk és játszva tanuljunk. Természetesen nem maradt ki egyik nap sem a fürdőzés. Pihenésképpen sütit sütöttünk. Meglátogattuk a Maszlik családi gazdaságot, ahol a bölcsitől az iskoláig minden nebulóval megismerkedhettünk. Aztán másnap, hogy az idei év szerencséje is be legyen biztosítva, mindenki elkészítette a saját szerencsepatkóját. Az éjszakai túrán, ami közel 2 órás volt, kicsit elfáradtunk, de megérte. Volt még fűzből szappantartó fonás és az is kiderült, hogy a falunak bizony betyáros múltja van, erről Siska Pista gondoskodott. Az utolsó napon, a búcsúbulin a helyi gyerekek is velünk voltak, nagyon jól éreztük magunkat. Azt hiszem számtalan élménnyel lettünk idén is gazdagabbak, a gyermekek és mi is! Megint egy szuper hetet töltöttünk együtt! Annyi szeretetet, odafigyelést, kedvességet kaptunk a helyi lakosoktól, hogy kitart a következő találkozásig!

Támogatóink:

Tiszaújváros Önkormányzata, Kisecset Önkormányzata, Kacsári László és csapata (a finom ételeket és a búcsúbuli kenyérlángosát biztosította) Wagler Vendégház (a szállásunkat biztosította), Podmaniczky Mariann (a fűzfonással ismertetett meg minket), Sáriné Draskóczi Melinda (a korongozásban segített), Maszlik Családi Gazdaság Szente, Terman család (a fuvarozásunkért felelt helyben), Galambosi Család kecskefarmja, Kisecset lakói, Kovácsmester Kétbodonyból (megalapozta a szerencsénket) Dén Erika (aki a gyerekek számára palacsinta hegyet varázsolt) Berkes Kinga arcfestő, Pető Béláné (aki IGAZI almás sütivel lepett meg minket) Gál Sándor (a szállításunkról gondoskodott) Ügyes Kezek Kézműves csoport (Akik szütyőket varrtak nekünk)

Köszönjük a támogatásokat!